Megdöbbentő történet: Budapesten egy egyedülálló anya egymillió forintot keres havonta! Olvassa el, hogyan sikerült ez neki!

BKV

2012.02.16. 12:53 - Tenczer Gábor

Varga Katalin még nem is olyan régen egyszerű egyedülálló anya volt akinek, mint ahogy ezt ő saját maga is beismeri, a többiektől eltérően talán kicsit több szerencséje volt. Fél évvel ezelőtt Katalin élete szó szoros értelmében egy rémálomhoz hasonlított. Elvesztette az állását és a nyakán maradt a lakáskölcsön, amelyet már az előző fizetéséből is alig-alig bírt fizetni.

„A munkaadóm válságba került és nem engedhette meg magának, hogy minden alkalmazottat kifizessen, és mivel a cég működéséhez nem voltam túl fontos, az elsők között voltam, akiknek menniük kellett.“

Amikor Katalin munkanélkülivé vált, kétségbeesett. Igaz, hogy volt valami kis megtakarított pénze, de ebből legfeljebb még két hónapig tarthatta volna el magát. Ahogy ezt saját maga is elmondta, igyekezett pánikba nem esni, és elkezdett cselekedni. Felkereste a munkát kínáló cégeket, de mindenütt több jelentkezővel találkozott, akik húsznál kevesebben sose voltak. Annak ellenére, hogy számos felvételi elbeszélésen vett részt, nem sikerült munkát szereznie.

„Úgy éreztem magamat, mint egy házaló eladó, aki valamilyen felesleges edényt akar eladni. Csak kopogtattam az ajtókon, de mindenütt kitérő válaszokkat kaptam. Ebben az időszakban már tényleg kétségbeesett voltam, azt gondoltam, hogy az egész világ fordult ellenem, és nem adatott meg számomra, hogy normális életet éljek.“

Egyszer este, amikor Katalin az interneten további munkahelyek kínálatát lapozgatta, felfedezte az otthonról jövedelmet kínáló lapokat. Először bizalmatlanul olvasgatta ezeket, mivel a lapok többsége, amelyek azt ígérik, hogy milliomos lesz egy éjszaka alatt, egy nagy csalás. Ez viszont más eset volt.

„Eleinte szkeptikus voltam, mert mindig tényleges munkával, nem pedig az egér kattintgatásával kerestem a pénzt…“ nevet Katalin. „Viszont mindent kipróbálni ingyenesen, pénzküldés kötelezettsége nélkül, ez tisztességes ajánlatnak tűnt nekem.“ teszi hozzá.

Amikor a jövedelemszerzés teljes rendszerét kezdte el próbálni az interneten, meglepődött annak eredményein. Mivel ingyenesen sikerült értékesítenie a fiktív pénzeket, nem tudott ellenállni, és kipróbált mindent a saját pénzével is. Most, néhány hónapos tapasztalat után, ilyen módon, havonta akár egymillió forintot is sikerül keresnie!

„A legjobban annak örülök e munkával kapcsolatban, hogy otthon lehetek és foglalkozhatok a lányommal, másképp ugyanis reggeltől estig munkában kellene lennem, hogy eltarthassam mindkettőnket.“ teszi hozzá Katalin.

Most azt reméli, hogy sikerül magának rendes férjet, a lányának meg apukát találnia, akivel közösen nevelhetné fel a leányát.

Varga Katalin egy budapesti egyedülálló anya, aki elveszítette munkáját, és sikertelen álláskeresés után kezdett el dolgozni on-line. Itt az utalás azokra a lapokra, amelyek őszerinte az életét változtatták meg: LINK

Címkék:

Parkolási szégyenfal

Keresés